Matzon Ákos alkotói pályája rendhagyó módon indult. Nem készült művésznek, mivel nem akart édesapja, Matzon Frigyes szobrász árnyékában hivatásszerűen festeni, ehelyett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szerzett diplomát.

Már negyvennégy éves volt, amikor egy kiállításra szinte véletlenszerűen beválogattak néhányat a kedvtelésből készített munkái közül. Egy évre rá, 1990-ben önálló tárlata nyílt a győri Xantus János Múzeumban, és azóta is töretlenül, megtorpanások vagy nagyobb kitérők nélkül halad előre az így megkezdett úton. Legkorábbi képein már felismerhetők azok a formai és gondolati jegyek, amelyek ma is meghatározzák művészetét, jóllehet az évek során eszköztára fokozatosan gazdagodott, sokrétűbbé és kifinomultabbá vált. E szerves fejlődés eredményeképpen az életmű koherens, stilárisan nehezen szakaszolható, leginkább témavariánsokból épített sorozatok fémjelzik a pályát.

Művei kezdettől fogva nonfiguratívak, kevés kivételtől eltekintve a geometrikus absztrakt irányzat körébe sorolhatók. Szokatlannak számít, hogy egy képzőművész teljes életműve kizárólag nonfiguratív legyen, alig ismerünk olyan festőt, aki ne a természet utáni ábrázolásból kiindulva jutott volna el a tárgynélküliségig. Az európai művészetben a tiszta absztrakció, mint autonóm művészi kifejezési forma a 20. század elején, a klasszikus avantgárd idején jött létre, és jeles képviselői, Vaszilij Kandinszkij, František Kupka, Piet Mondrian, Kazimir Malevics vagy Moholy-Nagy László esetében jól nyomon követhető, miként léptek túl a látható valóságon a teljes nonfiguráció kedvéért. Még Konok Tamás is – akit Matzon Ákos szellemi mesterének vall – maga mögött hagyott egy rövid, figuratív periódust. Talán Kassák Lajos volt az egyetlen jelentős magyar művész, aki a tipográfiából kiindulva eljutott a síkkonstruktivista festészetig, az általa megteremtett képarchitektúrákig. Matzon Ákos pedig műszaki-építészeti képzettségéből fakadóan kezdte konstruálni alkotásait.

Számára azonban a geometria nem pusztán vizuális játék, hanem olyasvalami, ami transzcendentális jelentést hordoz. És ezzel az értelmezési faktorral valójában megtagadja az abszolút festészet alapvetését, a hagyományosan tárgynélküli megközelítést, amely mimetikus szándék és narratív jelentés hiányában pusztán vizuális és esztétikai problémának tekinti a képzőművészeti alkotást. Matzon műveinek – vagy legalábbis művei jelentős részének – a formalitáson túlmutató jelentése is van. Számára a tér nem pusztán materiális, hanem spirituális is. Amikor egy-egy műalkotás lehetséges terét keressük, szimbolikusan a létezés lehetőségei és korlátai után kutatunk.

Ekként a geometrikus absztrakt képzőművészet formanyelvén jeleníti meg egyebek mellett azt a gondolatiságot, amit a 17. századi német barokk zene mestere, Johann Sebastian BAch és a 20. századi francia teológus, Teilhard de Chardin számára jelent. Zene, filozófia és festészet időn és művészeti ágakon átívelő összekapcsolására tett izgalmas kísérletnek lehetünk tehát tanúi.

Matzon művészetében több értelmezési síkon is keveredik a látszat és a valóság. Miközben mérnökileg, precízen szerkesztett munkái hűvös objektivitást sugallnak, talán a legmegkapóbb bennük mégis az az érzelemgazdagság és humánum, ami minduntalan ott bujkál a művek hátterében.

Kurátor: Rockenbauer Zoltán