RólunkTematikákProgramokHírekGalériaSajtószobaPartnereink
Nyitólap > Programok
Múzeum adatlapja Kiemelt tematika: Többszólamú múzeumMúzeumi kulisszatitkok
Általános információk
A 2018-ban Magyar Örökség Díjjal kitüntetett ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktató, nevelő és kutató munkáját segítő tudományos intézmény, nyilvános szakkönyvtár, s egyben az Egyetem keretei között működő valamennyi könyvtár hálózati központja, és könyvtári informatikai rendszerének irányítója. A tagkönyvtárak számára koordinálja a közös katalógus- és adatbázis-építést, az online szolgáltatásfejlesztést, illetve szaktanácsadással, belső képzésekkel segíti az együttműködést. Az Egyetemi Könyvtárat a nagyszombati jezsuita kollégium bibliotékájaként alapította Oláh Miklós esztergomi érsek 1561-ben, majd 1635-ben egyetemi gyűjteménnyé vált, amikor Pázmány Péter esztergomi érsek megalapította a nagyszombati egyetemet. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után az egyetem és vele együtt a könyvtár állami intézmény lett, majd 1777-ben Budára, a királyi várba költözött. Az Egyetemi Könyvtár Mária Terézia utasítására 1780-tól már kötelespéldány joggal rendelkezett, és ettől kezdve jó ideig a nemzeti könyvtár szerepét is betöltötte. Az egyetem 1784-ben II. József rendelkezésére Pestre költözött. A kiegyezés utáni Magyarország egyik első nagy felsőoktatási beruházásaként 1873-1876-között Szkalnitzky Antal, majd ifj. Koch Henrik tervei alapján eklektikus díszítményekkel gazdagított, neoreneszánsz stílusban, az ország, a főváros első nyilvános könyvtáraként felépült a Ferenciek terén álló könyvtárpalota, melyben az intézmény azóta is működik.
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Budapest
Ferenciek tere 6.
E-mail: titkarsag@lib.elte.hu
Telefon: + 36 1 411 6738; + 36 30 202 3382
https://konyvtar.elte.hu/
címke: Magyar Örökség Díjjal kitüntetett nyilvános könyvtár, Eötvös Loránd Tudományegyetem oktató, nevelő és kutató munkáját segítő tudományos intézmény, tudásvagyon hozzáférhetőségének biztosítása, nemzeti és európai kulturális örökség gyűjtése, megőrzése, feltárása és fejlesztése, korszerű információs technológiák alkalmazása, hagyományos és elektronikus szolgáltatások biztosítása
nyitva tartás
megközelítés
Megközelítés: Térkép

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a 1053 Budapest, Ferenciek tere 6. szám alatt helyezkedik el, tömegközlekedési eszközökkel és személygépjárművel egyaránt megközelíthető. A közelben parkolási lehetőség az Erzsébet híd lábánál és a Reáltanoda utca 5. szám alatti parkolóházban található.

Állomás

Átszállási kapcsolatok

Ferenciek tere

5, 7, 8E, 15, 108E, 110, 112, 115, 133E, 178, M3-as metró (Felújítási munkálatok miatt lezárt állomás, a Kálvin tér felől a 15-ös és 115-ös, az Astoria felől pedig a Rákóczi úti buszjáratokkal közelíthető meg.)

 

Szomszédos állomások

A múzeum további programjai
Múzeumi kulisszatitkok
Múzeumi kulisszatitkok
Lapokba zárt titkaink – Könyvbemutató muzeális állományunkból
Lapokba zárt titkaink – Könyvbemutató muzeális állományunkból
Lejárt program
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, kötetlen beszélgetés, rendhagyó műtárgybemutatás, tematikus foglalkozás
Muzeális értékű könyveink bemutatói keretében könyvtárunk különleges kiadványaiba nyerhetnek betekintést, mely során feltárulnak régi nyomtatványaink titkai. Időpontok: 2021. szeptember 27. – 2021. november 11. keddenként és csütörtökönként 11.00-11.30 péntekenként 16.30-17.00
Múzeumi kulisszatitkok
Múzeumi kulisszatitkok
Restaurátor-műhely bemutatója
Restaurátor-műhely bemutatója
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, előadás, kötetlen beszélgetés, speciális foglalkozás, tematikus foglalkozás
Regisztráció szükséges!
Restaurátorunk vezetésével a papíröntés és a könyvfűzés technikájából kaphatnak ízelítőt vendégeink. Megismerkedhetnek a könyvfertőtlenítés folyamatával és a régi könyvkötészeti eljárásokkal. Időpontok: 2021. szeptember 27. – 2021. november 11. péntekenként 17.00-18.00 (kivéve: 2021. október 29.)
Múzeumi kulisszatitkok
Múzeumi kulisszatitkok
Könyvtártúra
Könyvtártúra
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, előadás, kötetlen beszélgetés, speciális foglalkozás, tematikus foglalkozás
Könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek vendégeink. A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült könyvtárpalota kivitelezésében a 19. század legkorszerűbb szellőztetési, fűtési és világítási megoldásait alkalmazták. A könyvtári kalauzolás során megtekinthetők az aula oszlopcsarnokában látható sgraffitók, a díszterem tudományokat és művészeteket ábrázoló nőalakjai, valamint Than Mór portréja a középkorú Ferenc Józsefről. Látogatóink bejárhatják az egykori főigazgatói lakás termeit és betekinthetnek Műemlékraktárunkba is, melyet a nagyközönség számára csak különleges alkalmakkal nyitunk meg. Időpontok: 2021. szeptember 27. – 2021. november 11. hétfőnként 17.00-18.00
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Tárlatvezetés az Eötvös-kiállításon
Tárlatvezetés az Eötvös-kiállításon
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, előadás, filmvetítés, időszaki kiállítás, kötetlen beszélgetés, rendhagyó tárlatvezetés, speciális foglalkozás, tárlatvezetés, tematikus foglalkozás
„…a világ szép, és szépsége annál elragadóbb képekben tárul fel szemeink előtt, minél behatóbban vizsgáljuk részleteiben…” – Eötvös Loránd így fogalmazta meg gondolatait Jedlik Ányos életéről írt megemlékezésében. A világhírű fizikus, egyetemi tanár egész életében a természetet csodálta, a világ természetét kutatta. Kiállításunkon a látogatók bepillanthatnak Eötvös Loránd tudományos módszereibe, kipróbálhatják kísérleti eszközeit, sztereofényképein az utazások során látott tájak és a századforduló izgalmas világa jelenik meg. Fedezze fel Ön is a világ többszólamúságát az Eötvös-kiállításon! Regisztráció: kiallitas@lib.elte.hu Időpontok: 2021. szeptember 27. – 2021. november 11. hétfőnként 18.00-18.30, péntekenként 16.00-16.30
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Virtuális kirándulás Eötvös Loránd nyomában
Virtuális kirándulás Eötvös Loránd nyomában
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, előadás, filmvetítés, időszaki kiállítás, rendhagyó tárlatvezetés, speciális foglalkozás, tárlatvezetés, tematikus foglalkozás
A Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából virtuális utazásra invitáljuk az érdeklődőket Eötvös Loránd nyomdokain. Sztereoképein keresztül történelmi időutazáson vehetnek részt, felfedezhetik a tudós életének kevésbé ismert pillanatait és kirándulásainak helyszíneit. Noha Eötvös Loránd fizikus volt, fényképein nemcsak műszereket és kísérleteket láthatunk: megörökítette természetjárásait, az akár 4000 méteres hegycsúcsokat is megmászó lányait, a nyaralásain látott mediterrán vidékeket, valamint Budapest mára eltűnt utcácskáit ugyanúgy, mint frissen átadott körútjait. "A pontosság bűvöletében – Eötvös Loránd élete és munkássága" címmel nyílt kiállításunk digitális sétáján (https://www.thinglink.com/scene/1441029097797976065) bebarangolhatja a századforduló izgalmas világát! Szívesen látjuk tárlatvezetéseinken is! Bővebb információ honlapunkon (konyvtar.elte.hu) érhető el. Időpontok: 2021. szeptember 27. – 2021. november 11. (folyamatosan elérhető)
Múzeumi kulisszatitkok
Múzeumi kulisszatitkok
Virtuális őszi séták az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban
Virtuális őszi séták az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban
Lejárt program
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, előadás, filmvetítés, speciális foglalkozás, tematikus foglalkozás
Virtuális könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek vendégeink. A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült könyvtárpalota kivitelezésében a 19. század legkorszerűbb szellőztetési, fűtési és világítási megoldásait alkalmazták. A könyvtári kalauzolás során megtekinthetők az aula oszlopcsarnokában látható sgraffitók, a díszterem tudományokat és művészeteket ábrázoló nőalakjai, valamint Than Mór portréja a középkorú Ferenc Józsefről. Látogatóink bejárhatják az egykori főigazgatói lakás termeit és betekinthetnek Műemlékraktárunkba is, melyet a nagyközönség számára csak különleges alkalmakkal nyitunk meg. Virtuális könyvtártúránk a https://konyvtar.elte.hu/hu/hashtag/virtualis-konyvtartura linken érhető el. Időpontok: 2021. szeptember 27. – 2021. november 11. (folyamatosan elérhető)
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Bach-hangverseny
Bach-hangverseny
Lejárt program
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, koncert
A koncerten Johann Sebastian Bach és Georg Philipp Telemann művei csendülnek fel Szászvárosi Sándor (viola da gamba) és Kecskés Mónika (csembaló) művészek előadásában.
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Dallamok szárnyán - Bach-koncert az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban
Dallamok szárnyán - Bach-koncert az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban
Lejárt program
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, koncert
A koncerten Johann Sebastian Bach és Georg Philipp Telemann művei csendülnek fel Szászvárosi Sándor (viola da gamba) és Kecskés Mónika (csembaló) művészek előadásában. Időpont: 2021. november 5.; 18.00-19.00
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Duo-Perpetual (koncert)
Duo-Perpetual (koncert)
Lejárt program
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, koncert
A koncerten a Duo-Perpetual előadásában csendülnek fel a zenetörténet kiemelkedő alkotásai. A repertoáron többek között Bach, Mozart, Schubert, Brahms, Hoffmeister és Sosztakovics művei szerepelnek. Időpont: 2021. október 1. 18.00 óra
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Kiemelt tematika: Többszólamú múzeum
Időutazás a zene szárnyán - Duo-Perpetual koncertestje
Időutazás a zene szárnyán - Duo-Perpetual koncertestje
Lejárt program
Program helyszíne: Budapest
Program típusa: családi program, koncert
A koncerten a Duo-Perpetual előadásában csendülnek fel a zenetörténet kiemelkedő alkotásai. Időpont: 2021. október 8., 18.00-19.00

Kultúra.hu

Programkeresés helység szerint

Programkeresés dátum szerint

Szalmai programok

Magyar Múzeumok

Event@Hand MŐF

KapcsolatImpresszumFelhasználási feltételekMŐF 2020MŐF 2019MŐF 2018
Nemzeti Kulturális Alap